1914-ben beiratkozott a bp.-i tudományegy.-re, ahol művészettörténeti, ókori és orientalisztikai tárgyú kollégiumokat vett fel; tanári szaknak a m.-franciát választotta. 1916-tól katona volt, 1917-ben 80%-os rokkantként szerelték le. 1921-re a hallását teljesen elvesztette. A tanári pályáról le kellett mondania. 1922-ben visszaköltözött Pécsre, ahol 1924-től - 1956-ban történt - nyugdíjazásáig az Egyetemi Könyvtár munkatársa (1948-tól osztályvezető, 1950-51-ben megbízott ig.). Szakozással és tájékoztatással foglalkozott. 1933-ban a bölcsészkaron magántanárrá habilitálták. Nyugdíjba vonulása után a Janus Pannonius Múz. könyvtárát rendezte és elkészítette az Orvostudományi Egy. könyvtárának alapkatalógusát. - Jelentős szerepet játszott Pécs irodalmi életének megszervezésében. Részt vett a tudományegy. kiadványának, a Symposionnak a megindításában, szerkesztésében; főtitkára és egyik alapítója volt a Janus Pannonius Társaságnak és 1941-48-ban szerk. ennek folyóiratát, a Sorsunkat. Itt jelentek meg először Csorba Győző, Rákos Sándor, Weöres Sándor, Simon István versei. Első jelentősebb műve, A modern magyar irodalom 1880-1920 (Pécs, 1929) nagy vihart kavart fel. Számos irodalomtörténeti tanulmányt írt, a jelentősebbek: Claudel (Pécs, 1926); Verhaeren (Pécs, 1939); Kodolányi János (Pécs, 1941). Elmék, eszmék (Pécs, 1937) c. kötetében a magyar és világirodalom nagy íróinak életművét elemezte. Sokat foglalkozott Pécs és a Dunántúl világával, elsősorban a Magyar Dunántúl (Bp., 1944) c. művében. Petőfi egyetlen hiteles arcképét ő nyomozta ki (Petőfi arca, Pécs, 1940). Legismertebb és legvitatottabb munkája, a Sziriat oszlopai (Bp., 1942), melyben mítoszok alapján próbálta rekonstruálni az emberiség múltját, 1972-ben új, lényegesen átdolgozott kiadásban jelent meg. - M. A francia szellem (Pécs, 1925); A dunántúli költészet (Szombathely, 1940); A paraszt a magyar irodalomban (Pécs, 1942); Az írás története (Bp., 1943); Az üstökös csóvája (Pécs, 1957); Dunántúl (Bp., 1975); Pergő évek (visszaemlékezések, Bp., 1976). - Irod. Bertha Bulcsu: Interjú V. N.-ral (Délutáni beszélgetések, Bp., 1978); Bárdosi Németh János: V. N. (Életünk, 1965); Bécsy Tamás: V. N. (Irodalomtörténet, 1975. 3. sz.); Búcsú V. N.-tól (Jelenkor emlékszáma, 1975); Galsai Pongrác: V. N. (12+1 fő. Szabálytalan arcképek, Bp., 1978). - Szi. Kodolányi János: Vízöntő (r., Bp., 1948); Weöres Sándor: A benső végtelen. V. N.-nak (vers, Egybegyűjtött írások, Bp., 1978).

Várkonyi Nándor, az isteni könyvtáros^*
(1896 Pécs - 1975 Pécs)

Égen madárhiány eped,
a nincs-világot sokszorozza.
Kitárul arcod utcahossza
a népes elmén átvezet

átszel minden játszóteret
végül jelekből kibogozva
röpíti láb alatt a puszta
s a végtelenség rámered

vagy ő nyilall határtalanba
mi kéz nélkül zsong mint a lant
s a kéznek elveszett a lantja -

nincs puszta itt, nincs fönt s alant,
hajlék se zár védett világot
de az sincs többé, aki fázott.

(Weöres Sándor)