A Cella Septichora Sopianae késõ római ókeresztény temetõjének régóta ismert épülete, az egyik legjelentõsebb pannóniai szakrális építmény, amelynek teljes feltárására a mai napig nem került sor. „Mostoha sorsát” kedvezõtlen elhelyezkedésének köszönheti. Nyugati zárófala a plébánia épülete alatt található, északi és keleti része a Káptalan utca alatt van, 6 méter mélységben. Nincs még egy ilyen épület a magyar régészetben, amelynek feltárására oly sok tervet szõttek volna, és amelynek feltárása régész generációk álma volt évtizedeken keresztül.

Kutatatásának izgalmas története a XX. század húszas éveiben kezdõdött: A Cella Septichorát 1927-ben fedezték fel és jóllehet sejtették a lelet jelentõségét, feltárására mégsem került sor. A belvárosban akkortájt végzett csatornázási munkák során sok régészeti lelet és épületmaradvány került felszínre. A temetõ területén a Káptalan utca vízmentesítése során akadtak rá egy félköríves falra, a Cella Septichora egyik északi karéjára, de tudományos megkutatásának igénye akkor fel sem merült. Kis idõre a Cella Septichora feledésbe merült a régészettudomány számára.
1938-ban földmunkák során a Cella Septichorát ismét megtalálták. Az évben és 1940-ben Gosztonyi Gyula régész-építész irányításával tárták fel ezt a nem csak Pannóniában, hanem az egész Duna-vidéken egyedülálló alaprajzú hétkaréjos épületet.

Az apszisos építészeti alaptípus egyébként az ókeresztény és szakrális építészetben nem ritka, hatszögû, sõt nyolc- és kilencapszisos építményekre is találunk példát Pannóniában és más provinciákban is.

A Septichora 1939—1940-es feltárásának eredményeit a kutatók több közleményben is közreadták. Ezekbõl a tudományos ismertetésekbõl tudjuk, hogy a Cella Septichora egy minden bizonnyal a Kr. u. IV. század legvégén vagy annál is késõbb, az V. század elején–végén épült, egyszintes, sírkamra nélküli kápolna volt. A Septichorát kutatóárkokkal kutatták meg, a feltárás nem terjedt ki az egész épületre. Az árkok egyrészt követték a falakat az alaprajz tisztázása érdekében, másrészt adtak bizonyos információt az építmény belsejérõl is. A két ásatási szezonon keresztül folyt munka eredményeként kirajzolódott a kápolna alaprajza, szerkezete és méretei. Nyugati bejáratával szemközt, keleten apszis zárja az épületet, amelyhez északon is délen is három-három félköríves alaprajzú terem kapcsolódik. Külsõ fõméretei: hosszirányban 22,80 m, keresztirányban 17,35 m. A falak vastagsága 90—125 cm. E szerint a Cella Septichora falai egy kb. 20 x 15 m-es teret zárnak körül. A falak néhol 2 m magasságban fennmaradtak. A Septichora feletti rétegekben és tõle délre is sírok kerültek elõ. Az épületen belül vakolatdarabok, közöttük festettek is, apróbb római tárgyak és nagy mennyiségû mész került napvilágra az ásatás során. A feltárás során a Cella Septichora betöltésében nagy mennyiségû építési meszet is találtak, amibõl arra következtettek az ásatók, hogy a kápolnát a római korban nem fejezték be. Más vélemények szerint a középkor folyamán a Septichora építõanyag-raktár volt.

Az épület felett és a déli oldalfal mellett is sírok kerültek elõ. Ez nem volt meglepetés, ugyanis a sopianaei temetõre jellemzõ, hogy egy-egy nagyobb építmény körül egyszerûbb föld- és kõsírok találhatók.

Jóllehet már az 1939—1940-es ásatás tisztázta a Septichora alaprajzát, szerkezetének bizonyos részleteit, stratigráfiáját, mégis sok megválaszolatlan kérdés maradt körülötte.

• Mikor épült, meddig volt használatban?
  
• Valóban befejezetlen maradt?
  
• Mi történt az épülettel a római kor után?
  
• Valóban építõanyag-raktár volt a középkorban?
  
• Ismerjük-e a teljes alaprajzot, volt-e elõcsarnoka ?
  
• Milyen lehetett a tetõszerkezet?
  
• Temetkeztek-e a kápolnában?