Pécsről
Pécsről
Menü
 
Pécsi dolgok
 
Látnivalók Pécsen
 
Kisfilmek
 
Képgalériák
 
Fesztiválok, események
 
Feliratkozás hírlevélre
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szavazás
Lezárt szavazások
 
Szódásüvegek mellett afrikai maszkok
Szódásüvegek mellett afrikai maszkok : Gyűjtemény Tibold Zita lakása kincseit tette közszemlére új múzeumában

Gyűjtemény Tibold Zita lakása kincseit tette közszemlére új múzeumában

Új Dunántúli Napló 2007.09.22  2007.10.08. 22:27

Tibold Zita vendéglős tizenkét éve kezdte el gyűjteni a régi szódásüvegeket, utazásai során pedig a maszkokat. Az idő haladtával mindkét gyűjtemény olyan méreteket öltött, hogy lassan kezdték kinőni a lakás kereteit, főképp, hogy – például – egy volt afrikai diplomata különleges maszkkollekciója is hozzá vándorolt. Tillai Gábor muzeológus biztatására úgy döntött, hogy az újjáalakított Fiáker étterem hátsó traktusában kialakít egy kis múzeumot, ahol a két, látszólag egymással köszönőviszonyban sem lévő tárgykultúra egymás mellé kerül.

Mint Tibold Zita elmondta, a sajátjai közül mintegy 190 régi szódásüveget helyeztek el a tárlókban, valamint a közelmúltban elhunyt Villányi László szikvízkészítőmester gyűjteményének darabjait. Bizony, a szódásüvegeket is lehet osztályozni, türkiz- vagy épp kobaltkék, zöld, esetleg rózsaszín színük alapján, avagy Kárpátalján divatozott talpas, meg a Délvidéken kedvelt szögletes formájuk szerint. Az üvegek között ott van a Sisi-szódásüveg, valamint a Sipőcz patika védjegyezett flaskája, amiben gyógyszódát árultak anno.

Még inkább „anno” az a több tucat faragott, jórészt afrikai maszk, amelyek az emberiség legősibb korszakaiba vezetnek vissza. Amikor a földöntúli hatalmak megengesztelése, különböző rituális szertartások, ünnepek kiegészítője volt a valódi arcot takaró, ám sokszor művészi erővel kifaragott faarc. Tibold Zita gyűjtésében a világnak szinte minden sarkából megtalálható egy-egy darab, köztük az amúgy jól ismert velencei maskara, avagy a még sajátosabb mohácsi busóálarc. A kiállítás közreadói remélik, a hozzájuk betérő közönség is úgy szereti majd e tárgyakat, mint ők maguk.

 
Amikor a múzeumokból már elég!
 
Látnivalók a környéken
 
www.idokep.hu
Hőtérkép
 

Locations of visitors to this page

Látogatottság
Indulás: 2007-01-12
 
Gasztronómia
 
Péccsel és Baranyával kapcsolatos honlapok
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Kereső
Google
 
BLOG
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2010.03.14. 10:48
2010.02.23. 21:00
2010.02.14. 20:39
2010.01.11. 06:17
2009.12.31. 07:10
Friss hozzászólások
 
Táborok gyerekeknek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.