Pécsről
Pécsről
Menü
 
Pécsi dolgok
 
Látnivalók Pécsen
 
Kisfilmek
 
Képgalériák
 
Fesztiválok, események
 
Feliratkozás hírlevélre
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szavazás
Lezárt szavazások
 
Harkány
Harkány : Harkányi Gyógyfürdő

Harkányi Gyógyfürdő

  2007.03.16. 09:18

Harkány Baranya megye déli részén, a Dráva folyó völgyében fekszik. Hajdani birtokosai között tudhatjuk a Garai és a Batthyány-családot is, akik egyúttal a szomszéd vár, Siklós urai is voltak. A víz csodálatos hatására a hagyomány szerint 1823-ban Pogány János nevű gyűdi jobbágy esete hívta fel a figyelmet, akit szaggató lábfájásától a harkányi mocsarak „szabadították” meg.

A Harkányi Gyógy-és Strandfürdő közel 200 éves múltra tekinthet vissza. 1823 óta vannak írásos emlékeink a Harkányi gyógyvíz jótéteményeiről. Harkányfürdőt kitűnő természeti adottságainak, a víz gyógyhatásának és pompás környezetének köszönhetően, hosszú ideje csak a "Reumások Mekkája"-ként emlegetik. 1824-ben a Batthyány-család kezdte meg a fürdő kiépítését, amely ma már több mint egy millió vendéget fogad évente. Magától értetődően Harkány nem csak a mozgásszervi-, emésztőrendszeri -, és bőrproblémákkal érkezőket, hanem a vizes szórakozás-kikapcsolódás híveit is várja, minden korosztályt minden évszakban.
Vendégeinket a 13,5 hektáros ősparkban 7.600 m2 vízfelület, 5.000 m2 fedett pihenőterület, 3 gyógy és 5 strandmedence, látványfürdő (2 jacuzzi, 2 pezsgőmedence, 2 szauna, 2 gőzkabin ) várja.

A Harkányi Gyógyfürdőben nem csak a gyógyvíz spontán hatása érvényesül. Természeti adottságai kitűnőek: kedvező éghajlata, a gyógyfürdő mikroklímája, és az évi 2.100-2.200 napsütéses óra kiváló kiegészítője egy gondosan megtervezett fürdőkúrának.

2003-ban 1,7 milliárd Ft.-ért felújított gyógyfürdőben egy teljesen, egy félig fedett és egy szabad gyógymedence összesen 2.098 m2 vízfelszínnel, 110-153 cm vízmélységgel 34-38 0C víz hőfokkal biztosítja vendégeinknek a gyógyulást.

A mozgásszervi, izületi betegségek megelőzésében-gyógyításában, csontritkulás, krónikus nőgyógyászati gyulladások, valamint a nyirokkeringés zavarainak javításában nagyon szép eredmények érhetők el egy-egy harkányi kúra során.

Bőrgyógyászaink kiváló eredményeket értek el a pikkely-sömör (psoriasis) kezelése során a harkányi gyógyvízzel. Nem állítjuk, hogy erre egyedül egy harkányi fürdőkúra alkalmas, hiszen a világon Harkányon kívül még két olyan hely van, melyet reménykedve kereshetnek fel a pikkelysömörben szenvedők. Ezek közül Európához legközelebb a Holt-tenger van.

Harkány a családi fürdőhely!

 

Harkány Európa legészakibb mediterrán területe. Természeti adottságai kitűnőek, az évi napsütéses órák száma: 2100-2200. A világhírű Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, az év minden napján várja Önt és kedves családját. A fürdő 13,5 hektáros ősparkjában májustól-októberig szabadtéri strand-medencék, feszített víztükrű uszoda, gyermekmedence és csúszda várja a strandolás szerelmeseit.

A családi együttnapozáshoz, játékhoz, sportoláshoz és étkezéshez hangulatos, színvonalas helyszíneket biztosítunk. Családjának minden tagja megtalálhatja a maga számára legkellemesebb elfoglaltságot. Ennek szolgálatában áll 20 étterem, 15 büfé, valamint további 59 üzlet és szolgáltató.
Amíg Ön a strandmedencékben az úszást és a napfény adta örömöket élvezi (netán, épp valamelyik frissítő szolgáltatásunkat veszi igénybe), addig a kristálytiszta vizű gyermekmedencénél, gyermekét felügyeletre bízhatja.
Amennyiben Ön a gyógyfürdővel, a világhírű gyógyvízzel is szeretne megismerkedni, úgy lehetősége nyílik a strandfürdő-épületben átlépő jegyet vásárolni.
Korszerű fürdő ma már aligha működhet szauna, szolárium, pezsgő- és masszírozó medence, valamint kozmetikai- és masszázsszalon nélkül, hiszen a frissítő kúrák az általános közérzet javításán túl, a test fiatalságának és szépségének megőrzését is szolgálják. Természetesen mindez a harkányi strandfürdőben is megtalálható.
 

A látványfürdő a felújított gyógyfürdő épületének emeletén, csodálatos környezetben várja vendégeit. Az elhúzható tető lehetővé teszi vendégeink számára, hogy pezsgő- és jakuzzi- medencéinkből élvezhessék a napsütést.


 

Pezsgőmedence, jakuzzi:
A 32-33 0C-os vízzel feltöltött medencék minden korosztály számára igazi élményt jelentenek. A medencékben elhelyezett fúvókák a test minden pontját masszírozzák. Különleges élvezetet nyújtanak a felfelé áramló buborékok. A pezsgőmedence szélein lévő két nyakzuhanyon nagy intenzitással kiömlő víz erős, felső masszírozása révén a feszült izmok ellazulnak, a váll- és nyakfájások csökkennek, Az élmény hatását növeli a 4 db pezsgőágy. A víz és levegő együttes intenzív áramlása feledhetetlen kikapcsolódást jelent a fürdőzőknek.

Szauna, gőzkabin:
"Aki képes elmenni a szaunába, annak használ is." - mondják a finnek. Az elv helyességét tudományos vizsgálatok és sok ezer éves tapasztalat igazolja. A szauna a száraz, meleg levegő és a hideg levegő közötti csere fürdő. Hidegvíz kiegészítő felhasználásával a hatás intenzívebb. A nagy hőmérséklet, a levegő kis páratartalma miatt könnyen elviselhető, sőt igen kellemes. Ilyenkor a testfelületet állandó izzadtságpára borítja, mely hűti a szervezetet. Egyik lényeges hatásuk a vérerek izomzatának megmozgatása, edzése, a cserélési inger következtében a test jobban tud alkalmazkodni a környezeti behatásokhoz.

A látványfürdőt ajánljuk különböző rendezvények helyszínéül is!

 
Amikor a múzeumokból már elég!
 
Látnivalók a környéken
 
www.idokep.hu
Hőtérkép
 

Locations of visitors to this page

Látogatottság
Indulás: 2007-01-12
 
Gasztronómia
 
Péccsel és Baranyával kapcsolatos honlapok
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Kereső
Google
 
BLOG
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2010.03.14. 10:48
2010.02.23. 21:00
2010.02.14. 20:39
2010.01.11. 06:17
2009.12.31. 07:10
Friss hozzászólások
 
Táborok gyerekeknek
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre