A várudvar keleti oldalában a falhoz épült egy emeletes palotaszárny, emeletére egyenes karú falépcsõ vezetett a nyugati homlokzat elõtt. A palota déli és nyugati oldalához különbözõ rendeltetésû gazdasági épületek csatlakoztak az udvarra nézõ ablakokkal és ajtókkal.
Az udvar északnyugati sarkában sziklába vágott ciszterna épült a vár vízellátásának biztosítására. Az erõsség védelmét a vár fala és ennek felsõ szintjén épült védõpártázatos folyosó látta el. E zárt falat csak az északi oldalra helyezett kisméretû bejárat szakította meg, amely alatt egy alagút húzódott, és a vár ciszternájába torkollott.
A bejárat védelmére a vár északnyugati sarkától észak felé kettõs árokrendszer épült. A feltárás során talált cölöplyukak alapján feltételezhetõ, hogy ezen a részen egy palánkfal is létezett.
Ugyancsak feltárásra került a vár délnyugati sarkától kiinduló és a keleti végén végzõdõ félkör alaprajzú bástyafal alapja, valamint az északkeleti résztõl keletre mintegy 12 m-re, a sziklába vágott, téglával bélelt farkasverem, melynek belsõ és külsõ oldalán talált cölöplyukak a fölötte átvezetõ fahidat tartó oszlopok helyei lehettek. Ennek közelében egy õrfülke maradványai is megfigyelhetõk.
A vár keletkezésének idõpontját és építõjének nevét nem ismerjük, minden bizonnyal azonban a tatárjárás után épült, de elsõ említése csak az 1316-ban kelt oklevélben történik, amikor Károly Róbert király Bogár István mester részére kiadott adománylevelét átírja és megerõsíti annak birtokában, ekkor ,,Castrum Mare" alakban fordul elõ. Késõbb, 1347-ben a vele rokon máréi Gunyafiak, Domokos és István itteni részüket 50 márkáért Becsei Töttösnek és Vesszõsnek zálogosítják el. E két család 1358-ban egymás közt osztja fel a várat és annak tartozékait. A Gunyafiak 1393-ban visszaszerzik e zálogbirtokait, ami ellen bátmonostori Töttös László 1406-ban és 1407-ben tiltakozik.
Gunyafi Mihály e birtok felét 1432-ben a pécsi püspöknek zálogosítja el, de a következõ évben már közte és bátmonostori Töttös László között ítéletileg osztják fel a várat és uradalmát.
A máréi uradalom örökösödési szerzõdés alapján 1505 elõtt a Várady család tulajdonába került. Amikor Várady István a mohácsi csatában életét vesztette, Mihály nevû bátyja a várat erõszakkal elfoglalta, de Várady Istvánné parancsára Bakics Pál ostrommal visszavette.
Pécs elfoglalása után Máré vára is a török birtokába került, s 1545-ben a mohácsi szandzsákhoz csatolták.
Horvát Márk szigetvári várkapitánysága idején rác-törökök és magyarok lakták a várat, akiktõl 1561-ben Zrínyi Miklós foglalta el és adta vissza a Várady családnak.
A vár valószínûleg a XVI. században lõporrobbanás és tûzvész következtében pusztult el, mert a XVII. század végén kelt oklevelek már mint elhagyott romot említik a pécsi püspök birtokában.
A várat az Országos Mûemléki Felügyelõség az 1950-es évek végén feltárta és konzerválta. A régészeti munkákat G. Sándor Mária, a helyreállítás építészeti terveit Pusztai Ilona és H. Nándori Klára építészek (OMF) készítették.