A folyókhoz kötődő, különösen értékes élőhelyek védetté nyilvánításának folyamata 1962-ben kezdődött. Célként a folyók, mellékágrendszerük, valamint az érintett területek természeti értékeinek, a felszíni és felszín alatti vízkészleteknek, továbbá az érintett területek erdeinek, termőtalajának és más, megújuló természeti erőforrásainak védelmét jelölték meg.

Alapítás éve: 1996
Összterület: 49 478,8 ha
Ramsari terület: Szaporcai Ó-Dráva meder; Gemenc, Béda-Karapancsa, Pacsmagi halastavak 

Madarak a Simon-Dunán

Víziturizmus
Az utóbbi években szinte robbanásszerűen terjedt el a Duna és a Dráva térségében, hiszen a természeti érték megismerésére is kitűnő alkalom a vízi kirándulás. Drávai vízitúrához a parkigazgatóság engedélyét kell kérni.

Szabadon látogatható bemutatóhelyek, tanösvények:
Barcsi borókás (megközelíthető a 6-os útról, az autóspihenő felől)
Gemenci Malomtelelő-tó (megközelíthető az erdei vasúttal)
Bárány-foki szabadidőközpont (Szekszárd mellett)
Keleti-Mecsek (Magyaregregytől a Márévár felé vezető úton)
Pécs (Jakab-hegy)
Abaliget (a barlang felett)
Paks (a város melletti ürgemezőn)

Tervezett tanösvények:
Nyéki-Holt-Duna (Pörböly mellett)
Szársomlyó (Dráva mellett)

A Pannóniai beltenger visszahúzódása után a szlavóniai beltó nyugati peremén alakult ki az Ős-Dráva-meder, majd a pleisztocén különböző időszakaitól fejlődött folyamatosan napjainkig. Az igazán nagy változást a XIX. században elkezdődött, és gyakorlatilag napjainkig tartó folyószabályozások hozták.

A folyó somogyi szakaszán a szabályozások hatása alig érvényesül, itt ma is láthatók a folyóvízi építő és pusztító tevékenység legfontosabb jelenségei. Ezen a szakaszon a kavicsos mederaljzat a jellemző a folyamatosan képződő és vándorló zátonyokkal, pusztuló magaspartokkal.

Magyarország legtisztább és szabályozás által legkevésbé érintett folyója 150 km hosszan kanyarog végig a Dél-Dunántúlon, hol teljesen magyar területen, hol pedig rövidebb-hosszabb szakaszon átkalandozva a horvát oldalra. Ha végigjárjuk a Dráva menti területeket, kirándulásunkat Somogy és Zala megye határán, a Zákány-Őrtilosi-dombsor lábánál kezdjük, amelynek flórája a Nyugat-balkáni flóravidékbe sorol, és a hazai növényvilág szempontjából unikális. A növénytakaró legfontosabb képviselői az illír gyertyános-kocsánytalan tölgyeseknek egy, csak itt előforduló társulása, az illír bükkösöknek egy új változata és a völgyaljakban a speciális éger- és kőrisligetek.

Sétánk során a védett növényfajok közül megcsodálhatjuk a háromlevelű szellőrózsát vagy a hegyi zergevirágot. Találkozhatunk rétisassal, megfigyelhetjük a kék galambot, de májusi éjszakai túrán a haris jellegzetes hangját is hallhatjuk.

Gyurgyalagok

A folyami kavics- és sóderzátonyok jellemző fészkelő madara a kis lile és a billegető cankó. A nyílt felszínű kavics- és sóderzátonyok száma napjainkban a gyors beerdősülés miatt egyre kevesebb, ezért különös védelmet élveznek.

Zákány után a folyó hosszabb szakaszra elhagyja az országot, ezért elkanyarodva a Dráva-parttól, a Lankóci-erdőben folytathatjuk utunkat. Az erdőt a dús cserje- és liánszintű tölgy-kőris-szil ligeterdők és kőrisligetek alkotják, melyek különös hangulatukat onnan nyerik, hogy az év folyamán hosszabb ideig is vízben állnak.

Erdei sétánk során fekete harkályt, fekete gólyát figyelhetünk meg, de találkozhatunk mocsári békával is, melynek hímje a szaporodási időszakban kék nászruhát visel.

A Vízvárnál visszakanyarodó folyó már másik arcát mutatja. A meredek partfalakat éles kanyarulataival folyamatosan rombolja, míg a kanyar belső ívében nehéz hordalékát lerakva építi a partját. A magaspartokon több ezer parti fecske fészkel, legnagyobb telepük a heresznyei községhatárban található.

A szakadó partfalban fészkel a színpompás gyurgyalag és a jégmadár is. A folyót kísérő Dráva-holtágak és morotvák pompás vízi vegetációját a tündérfátyol, a tündérrózsa, a kolokán, a rucaöröm, a sulyom társulásai, valamint az ezt körülvevő fűzligetek alkotják.

Megterem itt a sulyom

A ma már elmocsarasodott mellékágakon, sásos tisztásokon már évtizedek óta nem művelt kavicsbánya-tavakon kis vöcsök, vízityúk és guvat fészkel, illetve rendszeresen látni táplálkozó gémeket, gólyákat. A folyót kísérő puhafaligetek madárvilága gazdag, jellemző fészkelő a kis fakopáncs, énekes és fekete rigó, berki tücsökmadár, kerti geze és a rétisas mellett többek közt héja, hamvas küllő és örvös légykapó is. E puhafaligetek egyik leggyakoribb költőfaja a seregély.

A fás legelők, elszórt fákkal, facsoportokkal tarkított kaszálók - melyeknek legszebb példája a Drávaszentesi legelő - költőmadara a kabasólyom és vörös vércse. Szintén a ritkább fészkelők közé tartozik a búbos banka, és a nedves mélyedések környezetében élő sárszalonka.

Barcs után a nemzeti park területe kiszélesedik, itt található a Barcsi-borókás, mely a savanyú talajon kialakult homoki gyepek gazdag növény- és állatvilágát hivatott védeni. Kirándulásunk során a fekete kökörcsint és a homoki kocsordot figyelhetjük meg. Az állatok közül homokfutrinkák, hangyalesők és sisakos sáskák kerülhetnek a szemünk elé.

Sisakos sáska

Átlépve Baranya és Somogy megye határát, a folyó újabb arcát mutatja. A baranyai Dráva-szakasz szabályozott folyó benyomását kelti, egyenes futású, elsősorban csak főág jellemzi. E szakaszon nyílt folyami zátonyok már nincsenek, ezeket mindenütt erdő borítja, s ezért a zátonyfészkelő fajok már hiányoznak. A fontosabb erdőtársulások között a fűzligeteket, a fűz-nyár ligeteket és a keményfaligeteket kell említenünk. Jellegzetes lágyszárú növényfaj a mocsári nőszirom, a borostás sás, a szálkás pajzsika és a pirítógyökér.

A folyó partfalában itt is előfordul a parti fecske, az égerfák koronájában szürke gém, illetve sásos-zsombékosokban kis vöcsök és sárszalonka fészkel.

A folyó jelentősége különösen a vízimadár-vonulásban nagy, tél végén és kora tavasszal e szakaszon a vízimadarak több ezer példánya is megfigyelhető. A leggyakoribb tőkés réce mellett két búvárfaj, négy vöcsökfaj és 12 récefaj fordul elő.